menü
 

MENÜ
  

Vendégkönyv

vendégkönyv

   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

 

IP ellenőrző

 

 

 

 


 



 

Aranyos történet Akkor amikor ennek az új oldalnak nevet kellett adni, úgy gondoltam legyen Mamadumi.

Tudjátok ez valójában Dumimama, ahogy engem még a kezdet kezdetén kisunokám Gergő elnevezett.

Ennek van egy olyan története, hogy mivel ő volt az első körülötte forgott a világ igy mindenki becézgette.

Keresztanyjának aranyvirág volt, anyujának csillagbogár. Nekünk a papával kicsi dum-dumgolyó.

Az én kis lelkem még nem igen tudott beszélni, ezért átalakította és az ő kis nyelvén úgy jött vissza Mamának dumikája.

Aztán mikor óvodás lett mi lettünk a Dumi mama meg a Dumi papa. Most 9 éves, de ez most is igy maradt.

Még most is úgy hív az én Dumimamikám. Köszönöm, hogy elolvassátok.

Na mit szóltok ugye milyen klassz kis történet.

 

Azóta már eltelt az idő már 16 éves lett. Három kis testvér érkezett azóta. Betti, Bence, és Milán.

 

 

 


 

ide azt írsz, amit akarsz      ide azt írsz, amit akarsz
ide azt írsz, amit akarsz      ide azt írsz, amit akarsz
ide azt írsz, amit akarsz      ide azt írsz, amit akarsz
ide azt írsz, amit akarsz      ide azt írsz, amit akarsz
ide azt írsz, amit akarsz      ide azt írsz, amit akarsz
 



ide azt írsz, amit akarsz      ide azt írsz, amit akarsz
ide azt írsz, amit akarsz      ide azt írsz, amit akarsz
ide azt írsz, amit akarsz      ide azt írsz, amit akarsz
ide azt írsz, amit akarsz      ide azt írsz, amit akarsz

 

 

 

 

MENÜ
  

Csevegő

Vendégkönyv

vendégkönyv

   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

 
 
 
 
                                                            
 
 
 
 
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre